Találkozás a „Spojené ruky” zarándokszervezet képviselőivel

Örömteljes hír, hogy a szentjakabosokon kívül egy másik szervezet is megszólított minket. Székhelyük Nagyszombatban van, a nevük pedig „Spojené ruky”, ami magyarul „összefogott kezek”-et jelent.

Október elején, Nagyszombatban Török András találkozott a képviselőjükkel, Mária Prekopovával. András benne egy igen nyitott, mélyen hívő embert ismert meg. A szervezet a nagyszombati Szent Miklós székesegyház mellett kapott bérbe az egyháztól egy apró házikót, kis kerttel. Ezt zarándokháznak alakították át – max. 10 fő fér el benne, van egy kis konyhája is.

A szervezet Szlovákián belül szeretné a zarándokutakat összefogni, jó kapcsolatai vannak a „Krásy Slovenska” (Szlovákia szépségei) folyóirat kiadójával., akik szoros kapcsolatban állnak a KST-vel. Ugyanakkor felvették a kapcsolatot a morvaországi testvérekkel is, akik a Cirill-Metód nemzetközi zarándokútvonal kiépítésén fáradoznak, nem kis sikerrel, bevonva az állami szférát is. Prekopováék egy helyes zarándokkalauzt adtak ki a Nagyszombat-Sasvár zarándokútvonalra, ez is segítségünkre lehet majd a Márianosztra-Érsekújvár-Sasvár zarándoklat további szervezésénél.

A szentjakabosokkal és a nagyszombatiakkal kilátásba helyeztünk egy esetleges januári konferenciát, ahol többek között a további együttműködés lehetőségeit vázolnánk fel, és egyúttal felvetnénk egy közös, zarándokútvonalakkal, zarándoklatok szervezésével foglalkozó olyan tetőszervezet kialakítását, amelyben mindenkinek meglenne a saját autonómiája, az állammal szemben viszont egységesen léphetnénk fel.