„Szeretetben, békességben" – beszélgetés a máriavölgyi zarándokutat megjárt Dőry Magdolnával

beszélgetés a máriavölgyi zarándokutat megjárt Dőry Magdolnával

A hét végén ért véget a hagyományos máriavölgyi zarándoklat. Idén a Székesfehérvárról érkezett Farkasné Dőry Magdolna is végigjárta az utat. Ígéretünkhöz híven beszámolunk kilencedik zarándokútjáról. Mint mondta, élete egyik legjobb döntésének tartja, amikor 2011-ben felnőtt megtérőként elkezdett zarándokolni. 

Miért döntött úgy három évvel ezelőtt, hogy útnak indul?
Elsősorban dacból. Bosszantott, hogy szinte már mindenki az El Caminóról beszélt és úgy beszélt, mintha nem is lenne más út, és csakis ott lehetne belső utakat járni. Feltettem a kérdést, hogy miért kell olyan messze menni? Itt élünk egy gyönyörű országban, számtalan kegyhelyünk van határon innen és túl. Miért nem ezekhez a helyekhez zarándokolunk gyógyulást és lelki békét keresni, illetve imádkozni? Másodsorban azért indultam el, hogy máriás énekeket tanuljak, mivel versmondó lévén Patrona Hungariae címmel akkoriban állítottam össze egy önálló műsort. Egy verseket szerető, verseket olvasó, verseket közvetítő embernek kikerülhetetlen Isten és Mária személye. Lényegében a versek tartottak meg engem, aki Istentől elfordulva éltem az életemet. Harmadsorban úgy indultam el, hogy ráhagyatkoztam az útra. Igaz, turistaként indultam Mátraverebély-Szentkútról, de három év elteltével már zarándokként érkeztem vissza, hogy kifejezzem hálámat Istennek. Itt le tudtam zárni egy szakaszt az életemből, hogy tovább mehessek ezen az úton.

Úgy tudom, Máriavölgy volt sorrendben a kilencedik útja. Mit adtak Önnek ezek az utak lelkiekben?
Igen, ez az utolsó volt a kilencedik utam. Első utamon Mátriaverebélyről indultam. Elmentem, mert kíváncsi voltam, milyen egy több napos zarándoklat. Ma már tudom, hogy ezen az első úton minden egyben volt, ami egy zarándokúthoz kell. Volt lelki vezető, előimádkozó, előénekes, kiváló csoportvezető és segítői, jó közösség. Nem lehetett kívülállónak maradni. Egyszerűen befogadtak és nem kérdezgettek. Jó volt velük lenni, velük menni, velük imádkozni és énekelni. Ezen az úton kimosódott az én lelkem. Ekkor elhatároztam, hogy minden évben elmegyek zarándokolni. Második utam Veszprém-Celldömölk volt. Ez az út megmutatta a különbséget zarándoklás és kirándulás között. Ezt követte a lengyelországi Bialska Biala – częstochowai zarándokút. Itt már elfogadtam és átadtam magam az útnak. Történjen, aminek történnie kell. Ezen az úton meghaltam, hogy élni tudjak. Két évig tartott, amíg fel tudtam fogni a történteket, és helyre tudtam tenni a bennem lejátszódó folyamatokat. Megtanultam küzdeni. Negyedik utam Hidasnémetiből Krakkóba vezetett, amely az alázatról szólt. Alázattal fogadni mindent, a lelki és testi szenvedéseket egyaránt. Ötödik utam egy háromnapos zarándoklat volt hazánkért tavaly szeptemberben, Balatonalmádiból Sümegbe. A táj lenyűgöző volt, maga az út kevésbé, mivel negatív hatások is értek, de ez is kellett ahhoz, hogy tisztábban lássak. Máriapócsról indulva Csíksomlyóig tartó 22 napos zarándokutamon a türelem játszotta a legfontosabb szerepet. Megtanultam elfogadni az elfogadhatatlant. Még több alázat, bűnbánat és megbocsátás. Megtapasztalhattam a lassan áradó pünkösdi örömöt és a legfontosabb: üzenetet kaptam Máriától, hogy felfelé, csakis felfelé kell nézni. Hetedik utam Mátraverebély-Szentkút, egy ferences zarándoklat volt. Hálaimám a ferencesekért szólt, azokért, akik segítségemre voltak, akiket az Úr küldött. Azokért, akik mutatták az utat, kérdéseimre válaszoltak, nem siettettek, hagyták, hogy a saját utamat megéljem, hogy magam nyissam ki azt a bizonyos belső ajtót, hogy tiszta szívvel tudjam átlépni a küszöböt, és bátran, emelt fővel nézzek fel a keresztre. Majd idén szeptemberben egyik legrégibb kegyhelyünket látogattam meg, Székesfehérvárról indulva Bodajkra. Itt is folyamatosan megtapasztaltam emberi gyarlóságunkat, gyengeségünket. De már nem háborított fel, hiszem tudatosítottam, hogy én is közéjük tartozom, gyarló ember vagyok.

Elérkeztünk a kilencedik úthoz. Miért pont Máriavölgy?
Szeptember közepén elkezdtem böngészni az interneten a lelkigyakorlatokat. Hogy-hogy nem, a Mária Út honlapjára tévedtem, és ott olvastam erről a zarándoklatról, ami nagyon vonzónak tűnt számomra. Felvettem a kapcsolatot az út szervezőjével. Postafordultával jött a válasz, amiből elsőre kitűnt a tisztelet, a kedvesség, a segítőkészség. Elkezdtünk levelezni. Utazás, szállás, visszautazás stb. Mindeközben utánanéztem, hova megyek, és miről nevezetesek, ezek a helyek. Egyre nagyobb lett bennem a vágy, amikor kiderült számomra, hogy több ferences helyet érint a zarándoklat. Izgatottan vártam, hogy mehessek. Tudtam, nagy baj nem lehet. Minden jó lesz, hiszen új arcok, új nevek, új helyek, új lehetőségek várnak rám. Újra átadtam magam az útnak.

Merre járt, mely városokat érintette a zarándokút?
Úgy gondoltam és azt mondtam, hogy ez az út ajándék a Jóistentől. Kitártam a szívemet és 8-án reggel felvettem a hátizsákot, és elindultam. Révkomáromot érintve Egyházgellére érkeztem, ahol szeretetteljes fogadtatásban volt részem. Innen indultunk Bacsfára, ahol a Szent Antalról elnevezett ferences templomban szentmisén vettünk részt. Nyolcan indultunk útnak. Richárd, Péter, Zsuzsa, Ilona, Margit, Éva és két Magdolna. Másnap csatlakozott a csoporthoz Eta, Edina és Noémi. Így érkeztünk meg Somorjára, ahol a református és katolikus templomok megtekintése után döbbentem rá, micsoda értékeink vannak. Elzarándokoltunk Gútorra a Szent Kereszt-templomhoz, ahol közösen imádkoztunk. Dénesden a szlovák nyelvű szentmisét követően elszállásoltak bennünket, majd másnap kora reggel indultunk Pozsonyba. Dénesd és Pozsony között nem érintettünk lakott területet, de szép tájakon haladtunk imádkozva, énekelve és sokat beszélgetve egymással. Utunk során többször megpihentünk. Legszebb pihenőhelyünk Pozsonyban, a Duna parti sétány melletti zöld területen volt, ahonnan az Óváros fele vettük az irányt. A Dómba éppen csak bekukkantottunk, mivel esküvőre készülődtek. Innen a ferences templomhoz sétáltunk, ahol szentmisén vettünk részt. Mise után találkoztunk szállásadóinkkal. Engem a Lapos család fogadott be. Hajnali kelés után a Grassalkovich-palota előtt találkoztunk, és innen indultunk az utolsó szakasz megtételére. Az előző két naphoz képest ezen az útszakaszon számos emelkedő és lejtő váltogatta egymást, de az erdők és a tájak szépsége kárpótolt bennünket a terep adta küzdelemért. Izgalommal szaporáztuk lépteinket, hogy a szentmise kezdetére megérkezzünk. A megérkezés mindenkit meghatódottsággal töltött el. Lélekemelő volt a szentmise. Jó volt látni az emberek áhítatát. Szentmise után megkezdődött a búcsúzkodás. Fokozatosan fogyott a csoport. Végül ketten maradtunk. Richárd és én. Ennek az útnak legmeghatóbb pillanatait éltem át, amikor ketten elindultunk a keresztúton egy ferences testvér elmélkedését olvasva és imádkozva. Lenyűgöző volt számomra Máriavölgy. Amikor egy zarándoklatnak vége van, mindig van egy kis szomorúság bennem.

Milyen emlékekkel tért haza Szlovákiából Székesfehérvárra?
El kell mondanom, hogy az első pillanattól az utolsóig jól éreztem magam. Nagyon jó kis csapat jött össze. Szeretetben, békességben haladtunk ezen az úton. Egy pillanatig nem éreztem magam kívülállónak. Figyelmes és segítőkész volt mindenki. Engem elfogadtak, illetve befogadtak, és szeretettel vettek körül. Örülök, hogy részt vehettem, mert számtalan élménnyel lettem gazdagabb. A szervező, Méhes Richárd mindent megtett ennek az útnak a sikeréért. Kívánom neki, hogy még sok ilyen utat szervezzen, és a Bacsfa és Máriavölgy közötti zarándoklatból hosszan tartó hagyomány legyen évről évre több résztvevővel.

Szalai Erika, Felvidék.ma

 

http://www.felvidek.ma/felvidek/hitelet/49305-szeretetben-bekessegben-beszelgetes-a-marivolgyi-zarandokutat-megjart-dory-magdolnaval