Szent Jobb zarándoklat a felvidéki Mária úton

Az idei, 2014-es Szent Jobb zarándoklat egyik ága érintette Szlovákia területét, mivel az idei zarándokok a lengyelországi Czestochowából indultak és számos kegyhelyet érintve augusztus 20-án érkeztek meg Budapestre, hogy részt vegyenek a hagyományos Szent István-napi ünnepi szentmisén és körmeneten, melyre a budapesti Szent István-bazilika előtt került sor.

A szépséges, nagyhírű lengyel Mária kegyhelyről 4-en indultak útnak, az út során sok pálos kegyhelyet érintettek, mint például Zarki-Lesniów, Pilica, Jaroszowiec, Czerna és Kalwaria Zebrzydowska. Czestochowából július 25-én indultak és a lengyel-szlovák határt 3-an augusztus 6-án lépték át, az aznapi szállásuk Árvanádasdon (Trstenán) volt. A szlovákiai szakaszon nekik a szállásokat Török András szervezése biztosította, így jó pár vasútállomáson is megszálltak, ahol igazán jó körülmények fogadták őket, néhol ez a zarándok elvárásokhoz képest ez luxusnak tűnt. Mindenhol nagyon jó szállásban volt részük, de igazán az volt a jó, hogy nem kellett a szabad ég alatt éjszakázniuk és néha még melegételt is tudtak enni.

A zarándokok Méhes Richárd vezetésével a majdani Mária úton haladtak végig és néhol észre kellett venniük, hogy ez az út még sok helyütt átgondolásra szorul, hogy ne az úton haladjon. Árvanádasd városát is megtekintették és bementek a kegytemplomba is imádkozni. A zarándokok sok helyütt magyar neveket kerestek a helységek temetőiben, ezek mind azt jelezték, hogy ezek egykor magyar területek voltak.

Az Árvában egészen Rózsahegyig más megoldás hiányában kénytelenek voltak menni az út mellett. Erre még megoldást kell találnunk… Szlovák idegenvezetés során megtekintették az árvai várat és csodálkozásukra egy magyar biciklis csoporttal is találkoztak, akik mentek ki Lengyelországba. Árvaváralján, a szállásukon kedves fogadtatásban volt részük és meglepetésként fogadták, hogy éppen egy magyar énekkar szállt meg velük együtt. A csoporttal jól elbeszélgettek és az este közösen és a szállásadó hölggyel együtt elmentek busszal megnézni a kivilágított árvai várat.

Az út során gyönyörű tájakkal találkoztak. Megtekintették Vlkolinec világörökségi, kis hegyi falut, mely során megismerkedhettek a hegyi falvak jellegzetes építészeti sajátosságaival. Oszadára érkezve lábat áztattak a kis Revúca patakban, mely nagyon jól esett ilyen melegben. Oszadáról a Revúca völgyében haladtak Óhegy felé. Középrevucán meglepetés érte őket, mivel az egyik Mária-kápolna épp nyitva volt és betérhettek imádkozni. A kápolnában magyar felirattal találkoztak, a kép Szűz Máriát ábrázolta a karján ülő, áldást osztó kis Jézussal, Mária a félholdat tapossa. Mária fején a Szent Korona és két oldalán két angyallal. A kép felirata: Nagyboldogasszony hazánk védszentje. A kápolna ápolt állapotban van. A helyi templomnál a zarándokok egy kicsit babáztak. Óhegy Mária kegyhelyére érve a másnapi indulás előtt megtekintették a helyi kegytemplomot a szépséges Mária szoborral. Óhegytől már 6-an zarándokoltak tovább. Az út során Besztercebányán is megszálltak, így meg tudták nézni a szép város nevezetességeit. A bányaváros kegyhely is Radvány városrészének köszönhetően, így ezt is útba ejtették. A helyi plébános urat megkérve korán reggel is bejuthattak a kegytemplomba és imádkozhattak a Fájdalmas Anya előtt, a régi templomban számos magyar vonatkozással találkozhattak.

A zólyomi várban, Balassi Bálint szülőhelyén a zarándokok lerótták tiszteletüket a költő emléktáblája előtt, ahol egy nemzeti színű szalagot is hagytak Szent Jobb zarándoklat felirattal.

Az hosszabb esős időszak végett a zarándokok busszal mentek át Selmecbányára. Bár így nem zarándokoltak, de idejük nyílt, hogy bejárják a várost és szinte teljes egészében megismerjék azt. Megtekintették a Kálváriát, ami különlegesen szép volt, csak kissé leromlott állapotban van. Bár már elkezdődtek a felújítások, de nagyon sok teendő van hátra, hogy a kegyhely a régi fényében tündököljön. A bányaváros Szentháromság-oszlopánál magyar beszédbe botlottak. Kiderült, hogy a két hölgy a gyermekekkel ideköltözött magyarok, akik Zselízről és Tornaljáról költöztek a városba, jobb megélhetés végett. A zarándokok jól elbeszélgettek az itteni magyarokkal.

Berencsfaluban (Prenčov) meglepetésben volt részük a zarándokoknak, hiszen egy magyar emlékbe botlottak. Egy szoborba, mely Szent István királyunkat ábrázolja, amint felajánlja Szűz Máriának a Szent Koronát és vele együtt az egész országot.

Palástra beérve a zarándokok már magyar területre értek, aminek nagyon örültek és ezt bizonyította a magyar beszélgetések elhangzása a faluban. Palástot elhagyva találkoztak egy emlékkápolnával, amely a palásti csata emlékét őrzi. Ez volt a török elleni utolsó nagy csata. A zarándokok itt is lerótták tiszteletüket egy szalag elhelyezésével és közös imával. A zarándokok augusztus 15-én értek Ipolyságra, ahol búcsú volt, hiszen a helyi katolikus templom Nagyboldogasszony tiszteletére van felszentelve.

A zarándokok augusztus 16-án élményekkel gazdagodva hagyták el Felvidéket, ígérve, hogy még valamikor visszatérnek ide.