Harmadik alkalommal Máriavölgyben

Valahol a Duna közelében, Dénesd és Pozsony között

Idén már 3. alkalommal érkeztek gyalogosan zarándokok Máriavölgy régi pálos Szűz Mária kegyhelyére. Az idei csallóközi zarándoklat abban volt más, mint az eddigiek, hogy az indulás pénteken volt Dénesdről és a zarándoklat hivatalosan vasárnap délelőtt fejeződött be. Méhes Richárd Kovacsovics Évus zarándoktársával azért látta fontosnak ezt a változtatást, mert az előző két zarándoklaton nagyjából ugyanazon emberek vettek részt és a program is ugyanaz volt, így bár minden zarándoklat más, de a zarándokok ugyanazt látták mint az elsőn is. Ezt az évet és a következőt kicsit rendhagyóvá tették azáltal, hogy más útvonalon közelítik meg a szép kegyhelyet és más programokat is tesznek a zarándoklatba. De ez nem azt jelenti, hogy a régi útvonalon már nem fognak menni, csak egy kicsit újítani akartak. Az 5. alkalommal ismét ugyanaz lesz az útvonal, mint az első két zarándoklaton.

A zarándokok október 7-én, pénteken 8 órakor gyülekeztek a dénesdi Szent Kereszt felmagasztalása-templom előtt. Bementek a kegytemplomba, hogy lássák a Csallóközi Madonnát, s imával, énekkel köszöntsék és kérjék Isten segítségét, gondviselését valamint Szűz Mária oltalmát a zarándoklat ideje alatt. A templom melletti Lourdes-i barlangnál is imára eredt a nyelvük.

7 zarándok indult útnak az idei csallóközi zarándoklaton, dercsikai, csallóközcsütörtöki, nagybodaki és gellei zarándokok. A zarándoklat alatt esőmentes időjárás volt, a hónaphoz képest hűvösebb volt, de hétágra sütött a nap. Gyönyörű idejük volt, bár a reggelek kicsit csípősek voltak. A zarándoklat alatt sokat énekeltek és imádkoztak.

Az előző napi esők miatt, pénteken a földutakon víztócsákat kellett kicsit kerülgetniük. Elérve a Csölle felől jövő bicikliutat, egy újdonságban volt részük. Az erdő szélét egy új, szép kereszt díszítette, ahol a zarándokok imát mondtak el. A bicikliúton folytatták az útjukat Topolové felé, innentől a Duna felé haladtak a kék jelzésen. A Duna ártere mellett kanyarogtak. Egy helyen találkoztak egy kutyát sétáltató férfival, aki a keresztet látva, mondta nekik, hogy a Duna partján áll egy szép, nemrég elkészült kereszt. Szlovákul beszéltek, majd a zarándokok egymás közt magyarul, erre a férfi magyarul szólt ismét hozzájuk és elkísérte őket a kereszthez. Mondta, hogy a barátja állította egy igazán szép helyen. Szólt a barátjának, hogy zarándokok érkeztek. Erre ő végigmutogatta a szép kis táborozó helyet és a sok régiséget, szépséget, amit kialakítottak a házikó körül. Épp születésnapot fognak ünnepelni, ezért söprögetett. Jót beszélgettek, mindenkit megkínált egy pohár borral. Mondta, hogy tavaly is látta a zarándokokat. Megköszönték a sok ajándékot és a kedves fogadtatást és továbbmentek Pozsony irányába. Pozsony felé gyönyörű Duna panorámában gyönyörködhettek. Megpihentek kicsit a Kis-Dunánál, majd az orsolyiták által fenntartott szállásukra mentek, lepakolni. A zarándokok elnéztek a Szent Márton-dóm felé, ahol sajnos ismét esküvő volt, így a templomba nem jutottak be. Este 6 órakor immár 8-an magyar szentmisén vettek részt a Ferences templomban. A zarándokokhoz este egy nyíregyházi zarándok is csatlakozott.

Szombaton 7 órára a Mélyúti kegyhelyhez mentek, ahol bejutottak a Havas Boldogasszony-kegytemplomba. A kegyszobor előtt imádkoztak és énekeltek, majd lementek a csodás Lourdes-i barlanghoz. A vasútállomás közelében felszálltak a buszra és átszállással elmentek a Kačínra. Innen a piros turistajelzésen a szép őszi erdőn, imádkozva haladtak Máriavölgy felé. 9 zarándok érkezett meg Máriavölgybe, hiszen a vasútnál egy nyitrai zarándok csatlakozott hozzájuk. Máriavölgyben, a Lourdes-i barlangnál az ünnepi szentmisét Márfi Gyula veszprémi érsek mutatta be paptársaival. A szentmise után 2 zarándok hazament, a többiek közös keresztúton vettek részt. Ezután folytatták a zarándoklatot, átmentek Pozsonybesztercére és Dévényújfaluba. Ez a része a zarándoklatnak bejárásnak is számított a Pozsonyi kegyhelyek zarándokútján. Újfaluból egy hegyre emelkedtek fel, aminek széléről gyönyörű kilátás mutatkozott Ausztria felé. Lehetett látni a Dunát, a partján elterülő Hainburggal és a közeli, szomszédos Schlosshofot, a szépséges kastélyával. Szép erdő haladtak keresztül és végül, mielőtt beesteledett volna, eljutottak a különlegesen szép hidegkúti kegykápolnához. Ahol kedvesen fogadták őket, beszéltek a kegyhelyről és a kápolnáról nekik. Villamossal elmentek a virágvölgyi kegytemplomhoz, ahol a sekrestyés beengedte őket. Itt imádkoztak egyet és kicsit énekeltek. A nap végén a szállásra mentek.

Vasárnap reggel 9-re a magyar misére 5-en mentek a Ferences templom, ami különleges volt, mivel ifjúsági misére került sor gitáros énekléssel. A szentmisén rengetegen voltak és sok, gyermekes család is részt vett rajta. A szentmise után a zarándokok hazaindultak.

A zarándokoknak sok meglepetésben volt részük és megtapasztalták az isteni gondviselésnek köszönhető véletleneket.