Gyalogos zarándoklat a Fehér Barátok Nyomában

2014 október elején (3-5.) negyedszer szervezte meg a Magyar Pálos Rend Budapest és Márianosztra között Pálos 70 elnevezéssel azt a programot, mely ötvözi a hagyományos zarándoklat, a teljesítménytúra és a kirándulás sajátosságait. A klasszikus zarándoklat – Fehér barátok nyomában elnevezéssel – három nap alatt jutottak el a zarándokok Márianosztrára. E zarándoklaton Patay Péter, a Via Mariae polgári társulás elnöke is részt vett.

A természetjárás lehetőséget ad a lelki elmélyülésre, találkozásra hív a természetfelettivel, Istennel a természet szépségeiben, a csendben, az imádságokban, de egymással is. A pálosok számára a zarándoklat egyben a misszió és preevangelizáció lehetőségét is jelentette: megszólítva az „Istenhez tartó, életük értelmét kereső embereket” és a már hívőket egyaránt.

Indulás előtt a zarándoklat résztvevői egy kisfilmet láthattak, felidézve a gubbiói farkas történetét, amelynek segítségével elgondolkodhattak a kiindulópontnál elhelyezett transzparensen feltett kérdésről: Te melyik (benned élő) farkast táplálod? A megszelídítetlent, az agresszívet, vagy a megszelídítettet?

74 kilométeres zarándoktúra nagyrészt a Mária út útvonalain, meglévő és egykori pálos kolostorok, szentélyek érintésével a Budai-hegység, a Pilis és a Börzsöny útjain haladt P. Puskás Antal pálosszentkúti perjel vezetésével. Velük tartott még Fr. Fülep Ágoston, Fr. Vörös Bulcsú pálos szerzetesek és Csóka P. János, a rend tartományfőnöke.

A zarándokok a Sziklatemplomtól indultak, érintették a városmajori Jézus Szíve-templomot, a kútvölgyi kápolnát, a normafai Szent Anna-kápolnát, a budaszentlőrinci pálos kolostor romjait, Máriaremetét, Csobánkát, Klastrompusztát, Pilisszentléleket, Basaharcot, Szobot.

A zarándokutat járva sokszor találkoztak út menti feszületekkel és keresztekkel. A feszületek sokkal beszédesebbek, mint gondolnánk. Rengeteget elárulnak állítóikról, a korszakról melyben állíttattak, a környék múltjáról és jelenéről. Különös élmény olyan kereszteket találni, melyeket gondos kezek ápolnak. Ezek közé tartozik a Szob és Márianosztra közt félúton található Sukola-kereszt, amelyet az Érsekújvárból származó Sukola István és neje, Dikácz Ida állíttatott Isten dicsőségére.

A zarándokok vasárnap keresztekkel, zászlókkal, hosszú sorban haladtak a cél felé. 10:30 órakor megérkeztek Márianosztrára. Ez volt a zarándoklat csúcspontja, amikor a Pálos 70 zarándokai találkoztak a Magyarok Nagyasszonya-búcsúra érkezőkkel, és mindannyian részt vettek a templom búcsúján.

A Magyarok Nagyasszonya főbúcsú ünnepi szentmiséjét Palánki Ferenc egri segédpüspök pontifikálta, Csóka János pálos tartományfőnök, Vizi András márianosztrai perjel-plébános, Puskás Antal pálosszentkúti perjel és Koronkai Zoltán jezsuita atya koncelebrálásával.

Október első hétvégéjén, e különleges három napon a lelki tartalmakban gazdag zarándokút betekintést adott a pálos lelkiségbe, és a megtisztulás, a megerősödés, a találkozás, valamint a közösség élményét adta minden résztvevőnek.