Böjte Csaba Gyermek Jézus levele Ferenc pápához

Böjte Csaba Gyermek Jézus levele Ferenc pápához

Kedves Ferenc Pápa!

Az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap szervezői, 2016. aug. 27-én zarándoklatot tartanak Közép-Európában a gyermekáldásért. Tudjuk, hogy népünk és Európa gondjára-bajára az egyetlen gyógyszer a gyermekáldás. Ezért indulunk el egy úton, a Mária Úton, Közép-Európa zarándokútján zarándokolni, mert mindannyian érezzük II. Szent János Pál pápa sürgető felhívását, hogy az élettelen dolgok kultuszát az élet  kultúrájára kell cserélnünk, másképpen elveszünk!

Kétezer évvel ezelőtt adventi várakozásunkra a karácsonyi kisded volt Teremtőnk válasza. Világunk minden fájó gondjára, zaklató kérdésére, Isten válasza a gyermek Jézus volt. A világ megváltásának nagy művébe belefér az önfeledt gyermeki kacagás, jókedvű játék. Aki értünk gyermekké vált erre figyelmeztet: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába." (Mt. 18,3)

A kommunizmus összeomlása után országainkban sok gyermek került az utcára, számukra Egyházunk létrehozott egy gyermekvédelmi hálózatot, melyet Böjte Csaba ferences szerzetes vezet. A gyermekek között az  elmúlt huszonöt év alatt született meg a Gyermek Jézus tisztelete, kultusza.

E kultusz számunkra két nagyon fontos üzenetet hordoz.

1. A gyermek Jézus szobra körül összegyűlve, tudatosul bennünk, hogy Isten az áldását gyermekbőrbe csomagolva adja a világunknak, s így minden egyes gyermek Isten drága ajándéka! Az Életet elfogadva Istent fogadjuk be a családunkba. A gyermeket elutasítva Teremtőnk áldó kezét taszítjuk el magunktól! A szép szeretet anyja Mária, számunkra nem sokat jelentene, ha ellökte volna Isten áldó kezét, ha nemet mondott volna az életre! Létünk a tudatosan vállalt apaságban, anyaságban teljesedik ki, e döntés nélkül terméketlen fák, be nem fejezett torzok leszünk! A gyerektelen felnőttek sem kell elkeseredjenek, mert Istennek mindannyiunk számára van válasza, mindenki lehet felelős apa vagy anya! József nem félt befogadni az életet, a gyermeket, és döntése által megszentelte a "józsefi apaságot", az örökbefogadás általi szülővé válás útját!  Népünk, Európa áldott lesz, ha mi az élet mellett döntünk. Népünk életben marad, ha vállaljuk a gyermekáldást, de elveszik, ha elutasítjuk az életet, a gyermeket! Légüres tér nincs, ha mi nem tudjuk élettel betölteni szülőföldünket, akkor messziről mások jönnek ide, s az élettől elfordult, halott tárgyak gyűjtögetésében belefáradt társadalmunkat joggal eltakarítják!

2. A Gyermek Jézus kultusz azt is jelenti, hogy az értünk gyermekké lett Istent tisztelve, mi magunk is tanulunk Mesterünktől, ki világunk megváltásának nagy, nehéz feladatához gyermeki, pajkos jókedvvel állt neki, és ezzel arra biztat, hogy a mennyei Atya kezét fogva, mi is merjük feladatainkat gyermeki jókedvvel, bizalommal felvállalni, és örömteli nyugalommal jó végre vinni! Sötét, komor, már félelembe hajló világunknak szüksége van a gyógyító Gyermek Jézus pajkos lelkületére, lelkiségére, mely a mennyei Atyában bízva kacagva vállalkozik a legnehezebb dolgokra is!

Az Erdélyben lévő székelyhidi gyermekvédelmi központ a Gyermek Jézus tiszteletére lett felszentelve. A búcsús szentmisén ott volt Boldog Batthyány-Strattmann László unokája, a kedves  Krisztina hercegnő, Ferenc pápa személyes orvosa. Általa küldtünk egy közel ezer gyermek által aláírt levelet, melyben arra kértük Ferenc pápát, hogy június elsejét szentelje a Gyermek Jézus ünnepének, hogy ezen a szép napon a Gyermek Jézust és a világ valamennyi gyermekét és gyermeket vállaló szülőt tudjuk együtt megünnepelni!  

Úgy tudjuk, hogy Ferenc pápa örömmel vette a kezdeményezést és arra biztatott, hogy e szép gondolatot imádságos szeretettel terjesszük el, és ha sokaknak ez lesz az akarata, akkor egészen biztos, hogy az Egyház is áldását adja kérésünkre! Ezért a nemzetközi zarándoklat szervezőivel egyeztetve úgy döntöttünk, hogy e levelet eljuttatjuk 2016 aug. 27-én a zarándokút minden állomására, ott felolvassuk, s a levélben foglaltakkal egyetértők aláírásával, megannyi templomból, helységéből fordulunk bizalommal Ferenc pápához a kérésünkkel! Nagy tisztelettel kérjük Ferenc pápát, hogy szentelje június elsejét Gyermek Jézus ünnepének, állítsa főpásztori bölcsességgel példaképként elénk az értünk gyermeké lett Jézus Krisztust!


Kisebb testvéri szeretettel, Szent József szellemében több mint 5.000 gyermek apja:

Fr. Böjte Csaba OFM

Kelt Székelyhidán, 2016. augusztus 1. napján.