Bejárások a máriavölgyi zarándokúton, Grassalkovich palota-Mélyút-Kamzík

2014. szeptember 18-án Méhes Richárd szükségesnek érezte, hogy az 1. máriavölgyi zarándoklat előtt bejárja és GPS készülékkel felmérje a köztársasági elnök palotája és a Zerge-hegy közti szakaszt, érintve a Mélyúti kegyhelyet is.

A palotától a Štefánikova utcán indult el a főpályaudvar felé. A vasútállomás előtt kellett betérni a Hlbká cestára – Mélyútra, ahol az egyik szép, pozsonyi Mária-kegyhely található. A búcsújáróhelyhez közeledve egyre inkább elhagyta a főváros nyüzsgését és zajait, itt teljes nyugalomra talált. A Lourdes-i barlang lépcsőin is keresztülhaladva ért fel a Havas Boldogasszony kegytemplomhoz. Sajnos most sem jutott be ebbe a modernkorban épült templomba, mely a régi Mária szobrocskát őrzi magában.

A kegytemplom mellől induló Gorazdova utca végére kell elmenni, ahol egy felüljárón lehet átmenni a Prágai (Pražská) út másik oldalára. Az utcákat érintve és lépcsőkön jutunk fel egészen a Jahodová utcára. Ezen keresztül egy játszótér mentén és a Jakubíkova utcán jutunk el a Magurská utcáig. Végig kell menni a szépen emelkedő Magurská utcán, amely végén az erdőbe érünk. Egy régi turistajelzést követve érjük el a kék turistajelzést, mely egyenesen felvisz minket a Zerge-hegyre. A Kamzík, lúka turistapont elérése előtt még találkozunk egy 3 nyelvű kereszttel (1866, itt elesett pozsonyiaknak) és egy 1685-ben emelt német nyelvű oszloppal, melyen egy szép Mária-kép látható.

A nap folyamán még ellátogatott a ferences templomba, ahol a magyar szentmiséket szokták tartani. Ez Pozsony legrégebbi temploma (1290), mely főoltára az Angyali üdvözletet ábrázolja.

A ferences templom mögött szintén van egy meglátogatásra érdemes templom, a barokk orsolyita templom, melyben a lorettói Szűz Mária fekete szobrocskája látható a főoltáron.