Bejárások a máriavölgyi zarándokúton, Gelle-Dénesd

2014. április 11-én Méhes Richárd folytatta a máriavölgyi zarándokút tervezetének bejárását. E tavaszi napon a házuk elől indult a másik irányba, Pozsony irányába. Pósfán keresztülmenve elérkezett a nagybudafai leágazásnál levő kereszthez, ahol egy imát mondott el a szerencsés útért. A pósfai temető után az útját folytatta a nemrég elkészült bicikliúton Kisbudafa falurész felé. Kisbudafa kanyarjaiban elhaladt egy útmenti kereszt mellett, majd pedig a a kisbudafai temetőnél imádkozott a rokonok és az ott nyugvók lelki üdvéért. Az útját folytatta a kanális felé.

Már az előző bejáráshoz képest már szinte teljesen kitavaszodott és ennek nyomát már a szántóföldeken kizöldült és megnőtt vetés is mutatta. A kanális a legszebb arcát mutatta, a víz tiszta volt és a halakat is látni lehetett. Az út során már több virággal is lehetett találkozni.

A kanálist követve elért Kövecses majorhoz, ahol csak pár ház található. A Duna melletti kanális mentén folytatta az útját Pozsony irányába. Az út elhaladt a keszölcés-vajkai kompkikötő mellett, ahol mindig lehetőség adódik megnézni a nagy Dunát, a keretek közé szorított Dunát – Duna-csatornát. Keszölcés (Kyselica) falu felett megy tovább az út egészen Bacsfa-Szentantal (Báč) kegytemploma felé. Innen már a távolban feltűnik a kegytemplom tornya az alatti elnyúló faluval.

Amolyan tavaszi idő volt, hogy mikor sütött a nap, kellemes meleg volt, de néha erős szél kerekedett és a zarándok fázott kicsit. Az út során még látszódtak a tavaszi esők nyomai, sok helyen tócsákat kellett kerülgetni.

Bacsfa-Szentantal a Vérkönnyező Boldogasszony búcsújáróhelye, Csallóköz kegyhelye, ahova a térség falvai szívesen elzarándokolnak. A híres vértkönnyező Mária kegyképe a Páduai Szent Antal-plébániatemplom főoltárán található és e kegykép 1715. június 19-én első alkalommal hullatott véres könnyeket (a későbbi napokban is megtörtént a csoda). E könnyeket egy kendőcskével fogták fel és azóta is minden búcsú alkalmával kikerül a ereklyetiszteletkor. A templom mellett található egy szép Kálvária, kintmiséző oltár és a ferences kolostor, ami már elhagyatva áll a templom tövében, a rajta levő 1675-ös dátum az épülését jelzi. A kegyhely búcsújának napja a Kisboldogasszony ünnepe, illetve a következő vasárnap.

Az út során szépen virágzó repcék mellett haladt el. A zarándok a kegyhely után folytatja az útját a Duna mellett, majd betér Somorja (Šamorín) városához tartozó Tejfalura és a somorjai víztorony mellett Richárd elért a nagyon régi somorjai református templomhoz, melyben számos középkori freskó látható Szűz Mária életéből. A református templom külsején és belsején is megfigyelhetők az egyes művészeti korok stílusjegyei. Csak idő kérdése és a református templom (volt katolikus) kívülről teljesen megújul. Ez a templom sok mindent mesél a vándoroknak, az őket meglátogatóknak felidézve a régi korokat. A művelődési központ előtt látható Szent István királyunk trónoló szobra. Az út elhalad a városháza mellett, melyen egy Máriás dombormű található a város régi középkori nevével (Samaria), mely utal az itteni régi, nagy Mária-tiszteletre. A katolikus templommal átellenben a parkban látható egy szép barokk oszlop, amely talapzatán négy szent szobra áll és tetején Szűz Mária látható, miként a mennyekben megkoronázza őt a Szentháromság. A katolikus, barokk Nagyboldogasszony-templomba érdemes benézni, mert számos szépséget láthatunk. A templom főoltárán láthatjuk Szűz Mária szobrát, karján a kis Jézussal. A templomot és mellette levő sajnos már elég romos rendházat a paulánusok építették 1778-ban. Felső-Csallóköz városában még láthatunk egy zsinagógát és egy evangélikus templomot is.

Az utat folytatva a vándor kijut ismét a Duna mellé, ahol egy nagy lovaspálya komplexum épült meg. Ez a városhoz tartozó Csölösztő városrészben található. A kanális követve, a Duna mentén halad a zarándok egy földúton Gútor (Hamuliakovo) felé. Mielőtt betér a zarándok a faluba érdemes felmennie a Dunához és szétnézni. A gútori Szent Kereszt-templom is egy nagyon értékes templom, amely a románkorból maradt ránk. Belsejében számos középkori freskó található (Krisztus-pantokrátor, Szent László királyunk életéből,…). A templom körül egy park található Szent István faszobrával.

Richárd elment a kultúrház mellett és elért a Szent Donát parkig, majd pedig kiment a bicikliútra, melyen haladva továbbment a Szemet (Kalinkovo) falu irányába. A falu Szerafini Szent Ferenc tiszteletére szentelt templom egy újabb építésű istenháza. A falut elhagyva egy földútra kell letérni és ezen keresztül érkezik meg a zarándok Dénesdre (Jánošíková), mely Dunajská Lužná (Dénesdtorcsmisérd) településrésze.

E településrészen található a Szent Kereszt Felmagasztalása-templom, mely a Nagyboldogasszony búcsújáróhelye. A kegytemplom főoltárán található a Boldogságos Szűz Mária körtefából faragott kegyszobra (12-13. századi). A községbe a celldömölki kolostorból a törökök elől menekülő bencések hozták. A templom a becses Segítő Szűzanya-szobornak köszönhetően 1749 után búcsújáróhellyé vált. A románkori Szent Bertalan-templom helyén épült fel a mai templom, mivel az elődje méreteiben nem felelt meg az odaérkező zarándokok számának. Több történelmi kép is található a templomban, pl. Szent Bertalan képe, Jézus a keresztfán, Szent Borbála és Szent Teréz képe, valamint a Keresztút. A Csallóközi Boldogasszonyhoz a messzi környékről is érkeztek zarándokok. Szűz Mária mennybemenetelének ünnepe (azaz Nagyboldogasszony napján) körül évente búcsút tartanak a faluban. A hasonló máriavölgyi (mariankai) szoborral együtt a legrégebbi fennmaradt, fából faragott középkori plasztika Szlovákiában. A kegytemplom mellett található egy Lourdes-i barlang is.