Bejárás az andocsi zarándokúton, Pozsony-Rajka

2015. január 16-án Méhes Richárd bejáráson volt a majdani andocsi zarándokúton, mely során bejárta az első szakaszt, Pozsony és Rajka között.

A munkazarándoklatot a Szent Márton-dómtól kezdte és átment Ligetfalu (Petržalka) városrészbe az „UFO” hídon – Novy most. A hídról lejőve átment a szép Janko Král parkon, ahol jó pár emlékmű és a ferences templom egykori gótikus tornya is található. Az Öreg-híd építése végett nem folytathatta az útját a Duna mellett, ezért egy kitérőt tett. A munkazarándoklat elején a bicikliutat követte, ezen megy az EuroVelo 6 is. A Duna különböző ágai mellett haladt el. A nap folyamán szépen kisütött a nap, így télen.

Különleges volt látni Oroszvárhoz közelítve a Duna mellékágán vízen felépített, úszó házakat (Panorama City). Oroszvár közelében pár szép tó között indult befelé a Pozsony városrészébe. Megpihent egy kicsit az oroszvári barokk Szent Mária Magdolna-templom kis parkjában, ahol számos érdekességet tekinthetett meg. A pihenő után kiment a főútra és folytatta az útját az oroszvári kastély felé. Elhaladt a csodálatos szépségű Zichy-kastély mellette, mely az angol windsori kastély mintájára épült. A kastély parkjának szélén közelről is látható a Szent Vid tiszteletére szentelt kicsiny templomot. Egy szép fasor mellett az erdő irányába tartott, ahol rácsatlakozott a Dunacsúnra vezető sárga turistajelzésre. A jelzés szép erdőn keresztül vezetett végig. Az út elvezetett a csúni tavak mellett. A tavak közelében látni lehetett az itt élő hódok nyomait.

Dunacsúnba temető mellett érkezett be és elment a Szent Mihály templom mellett. A csúni kis vízierőműhöz vezető útnál jött ki, majd pedig a kanális mentén folytatta az útjár Rajka irányába. Gátőrház ház mellett átlépte a határt. Innentől a sárga jelzésű turistaút már a Szent Márton úton halad. Rajkára beérkezve már a nap lenyugvóban volt. Elment a régi időkre visszanyúló Szent Márton templom előtt és körülött kialakított szép virágos téren. Az innen induló pozsonyi busszal tért haza otthonába.