Szent Rita gyalogos zarándoklat Szentantalról Nagymagyarba

Nemesgomba és Nagymagyar felé tartva

2015. május 24-én, pünkösdvasárnap került sor a Szent Rita zarándoklatra, mely során 9-en indultak el Méhes Richárd vezetésével Bacsfa-Szentantal Mária kegyhelyéről a Nagymagyar Szent Rita szép kegyhelyére. Örömteli érzés volt, hogy a gelleieken és kisfaludiakon kívül érsekújvári és győri zarándokok is részt vettek e zarándoklaton.

Srankó László atyának köszönhetően reggel fél 8kor nyitott kapuk várták a zarándokokat a kegytemplomban. Imával és énekszóval indultak el a zarándokok Szent Ritához.

A zarándokok Szentantalt egy nagyon szépen zöldellő mezőgazdasági aszfaltúton hagyták el. A zarándoklaton már ott volt az új keresztjük, amelyet Méhes Richárd készítetett a zarándoklatokra Komáromi Árpád restaurálóval. Köszönjük szépen a belefektetett sok munkát és időt, nagyon szép lett.

A zarándokok Nagypakára épp a szentmise kezdete előtt érkeztek meg, így még be tudtak menni a templomba és énekszóval tudták köszönteni a magyar szenteket, köztük a helyi templom védőszentjét, Szent László királyt.

A zarándokok Békén, a parkban megpihentek és kellemesen elbeszélgettek. Az ebéd elfogyasztása után már várta őket a békei templomnál Szerda Tamás, aki által megismerhették a templom és a falu történetét, érdekességeit. Tamás úgy kereset meg minket, hogy bemutatná a zarándokoknak a templomot….nagyon szépen köszönjük, hogy általa is gyarapodhattak a zarándokok!

Csallóközcsütörtökben a zarándokok megpihentek a kívülről is szép Szent Jakab templom lépcsőin. Előkerültek az elemózsiák is. A zarándokok Csütörtököt elhagyva zöld erdőn keresztül haladtak egészen a gombai kastély parkjáig. A nagy sár végett inkább kimentek a főútra és mellette haladtak egészen Nagymagyarba. A kegytemplomban már tömegek várták az ünnepi szentmise kezdetét.

A tömegben találkoztak Patay Péter zarándoktársukkal és feleségével, akikkel nagyon jót beszélgettek. A szentmise előtt sokan kihasználták az adódó szentgyónási lehetőséget. Az ünnepi szentmise nagyon szép volt, a végén sor került a hagyományos rózsák megáldására és a szentségi körmenetre. Jó volt látni az utcákon ezt a tömeget, akik Szent Ritát ennyire tisztelik. A zarándokok és a résztvevők a mise után ajándékként a helyi Szent Rita kegykép szentképét kapták, amely hátoldalán olvasható egy szép ima a szent közbenjárásáért és segítségéért.