Katarínka, Jókő vára és gázolás a falevelekben - mindez a Kis-Kárpátokban
November 17-én, államünnep (egy szerdai napon) Méhes Richárd másodmagával, egyik zarándoktársával útra kelt a Szakolcai zarándokúton. Legutóbb Kátló falucskában fejezte be a bejárást, most innen folytatták a munkazarándoklatot. Akkor nagyon nagy hőség volt, tikkasztó meleg, most viszont már igazi, zord őszi idő – de bejárásra nagyon is alkalmas. Kicsit ködös, párás idő volt.
Ünnepnap lévén időben elindultak Pozsony felé, már a fél 5-ös busszal. Megérkeztek az új buszállomásra, ami a Nivy bevásárlóközpontban található. Az üzletek zárva voltak, több kijáraton is próbálkoztak, de végül kis keresgélés után kijutottak a főbejáraton (mivel csak az volt nyitva) és városi közlekedéssel jutottak el a vasútállomásra, a főpályaudvarra, ahonnan továbbutaztak a kassai vonattal Nagyszombatba. Miután megérkeztek a városba, buszra szálltak és Kátlóra mentek. Bár a községi hivatalnál szálltak le, de a bejárást, az útvonal rögzítését a falu felett található Szűz Mária oszlopnál kezdték.
Ennél a szépen gondozott kegyeleti helynél, szakrális műemléknél imádkoztak az útjukat sikerességéért és hogy minden rendben alakuljon a bejáráson, ne történjen velük semmi baj és Jézus vigyázzon rájuk, oltalmazza őket a Szűzanya. 7:50kor keltek útnak.
Egy patak mentén, földúton haladtak. A dombokhoz (Kis-Kárpátok nyúlványai) közelítve Dejte falu házai felbukkantak a két templomával. A falu elején egy keresztnél imádkoztak, majd innen felmentek a temetőbe, ahol a falu legrégebbi temploma áll – a Mindenszentek-templom. Ez a község kiemelkedő építészettörténeti nevezetessége. Ősi egyházát az Árpád korban építhették, mert rotunda alakja van, de négyzetes épülettestbe foglalva. Ilyen épülettípust találunk Hidegség és Zánka templomának szentélyénél. Itt is a négyzetes templomtest mellé épült a templom. Ez a templom- és szentélytípus keleti eredetű, mert Pontusz, Kisázsia, Egyiptom ősi templomai, szíriai és kopt keresztény templomok, majd Bizánc művészete őrizte meg ezt a típust, ami nyugaton is elterjedt (Fulda, Szent Mihály templom).
A templom 1172-re datálható és nagyon szép freskók találhatók a belsejében. A templom kívülről szépen fel lett újítva és látszódnak rajta az építészet stílusjegyei. Sajnos a templomba nem juttottak be, de a templom megtekintése kívülről is nagy élmény volt. A temetőben régi sírkövek is láthatók.
Visszamentek az utcán keresztül a főutcára, ahol a Blava (Biáva) partján megtekinthették Nepomuki Szent János szobrát. Dejte rendezett központjában megtalálták a sárga turistapontot. Itt látható Szent Flórián szobra is.
Dejte (Dechtice) egy több mint 1800 fős község, németül Dechtitz. 1258-ban villa Degce néven említik először, amikor Jókő várának uradalmához tartozott. Dejte a Segítség Királynőjének zarándokhelye. 1994-től Szűz Mária megjelent a látnokoknak, akik gyerekek voltak. Beszélget velük, titkokat oszt meg velük és a gyerekek extázisba esnek. Dejtére minden első vasárnap zarándoklatok mennek, az elsőpéntek után. A jókői határban áll az Erdődyek 18. századi kastélya, az Erdőház (Planinka).
A főtérről továbbmentek a falu másik temploma felé, aminek a tornya már mutatta az irányt. Elmentek egy üvegvitrin mögött berendezett szoba, faluház előtt, mely megvan, hogy mikor van nyitva. Nagyon szép kelméket, viseleteket és sok egyéb értékes dolgot láttak. A falu Alexandriai Szent Katalin-temploma egy kőfallal van körbevéve és előtte egy kereszt talapzata látható. A kőfal bejárata feletti évszám szerint a fal 1663-ból származik és egy szép harang is látható felette. A templom a 14. században épülhetett (?), 1612-ben barokk stílusban építették át. A falon belül szép sírkövek tekinthetők meg.
Kis pihenő után az utcákon keresztül visszamentek az 502-es főútra, ahol a sárga turistajelzésen folytatták az útjukat. Birkákkal találkoztak és egy falu feletti úton folytatták az útjukat, a házak felett. Egy körbekerített részen számos állattal találkoztak és egy nagyon helyes fából készült alkotásokkal. A kerítésen fatáblákon vannak feltüntetve itt lakó állatok és a neveik. A jókői útra kiérve egy szép Szűz Mária-oszloppal találkoztak (öltöztetett Szűzanyával a karján ülő Jézuskával).
Az utolsó utcában jártak, mikor Richárd észrevette, hogy elhagyta a magával hozott túrabotjait. Ezért visszamentek a faluba, a legrövidebb úton, majd a botokat megtalálták a templom hirdetőtáblájának támasztva. Itt találkoztak a plébános úrral is. Mikor mentek volna vissza egy úr megszólította őket (aki előtte is kint söprött) és elmondta, hogy mit érdemes még megnézniük a közelben (amit eddig nem vettek szemügyre). A templom mellett van egy domb, melyre a keresztút állomásai mennek fel. A domb tetején látható a Kármelhegyi Boldogasszony-kápolna, mely 1736-ban épült. Helyén egykor kétezerötszáz éves hallstattkori vár állott. A helyi elmondása szerint egy tatárkori vár (?).
A helyi lakos elmondása szerint érdemes még megnézniük a mögötte látható régi temetőt, melyet már többször le akartak bontani, hogy egy lakóházat építsenek a helyébe. De a lakosok ezt nem engedték, hogy a temetőt felszámolják. Itt nagyon szép sírkövek láthatók. Visszaérve a helyi lakoshoz, a szomszéd asszonynak mondta, hogy nyissa ki nekik a kerítéssel körbevett Kálváriát – de ők mondták, hogy majd máskor, mert így is késnek kicsit. De mindenképpen megérte visszajönniük, mivel sok újat láttak így.
A sárga turistaúton folytatták az utat a Kis-Kárpátok erdei felé. Elejével kicsit sáros volt a terep, de aztán sok levél volt a lábuk előtt és a terén is tűrhető lett. Kis gyaloglás után elértek pár házat az erdőben, amelyek a vasutas múltról tanúskodnak. Az egyik ház oldalán látható egy nagy propeller. Itt van egy emlékmű, amelyet az erdei vasút emlékére állítottak. Felsődiós és Jókő között 1903 és 1966 között járt az erdei vasút 70 km-es távon.
A sárga jelzésen elérték a Nové Hory (Új hegyek) nevezetű turistapontot, ahol már nagyon sok autóval találkoztak. Úgy néz ki másnak is eszébe jutott, hogy miként lehetne ezt az ünnepnapot a legjobban kihasználni. Az autók sokféle vidékről származó rendszámokkal voltak ellátva. Katarínkához közelítve sok túrázóval találkoztak, családokkal, osztályokkal, turistacsoportokkal. A hangulat is nagyszerű volt, mindenki kedves volt, köszöntött, mosolygott. Jól esett ez a pozitív élmény a járvány árnyékában, hogy az emberek nem idegenedtek el egymástól – bár ez túrázásoknál kimondottan jellemző, hogy az emberek figyelnek egymásra és segítséget nyújtanak egymásnak. Akárhogy is van, nagyon jól esett ez nekik – ahogy a hely szakrális szelleme, kisugárzása is hatott rájuk.
Katarínka (Katalinka) romjaihoz közelítve egyre több volt az információ. A toronyba máskor fel lehet menni, de ez most nem volt lehetséges. Igazi, őszi táj, levélszőnyeggel borított út vezetett fel a látványossághoz. Elérték a Katarínka, rázc. nevezetű turistapontot, ahonnan a kék jelzésen keresztül lehetett megközelíteni a Katarínkát. A zarándokot a kolostor romjai fogadják először. Közelében megtekinthetők a templom és a kolostoregyüttes régi kinézetének 3D-s látványterve, hogy hogyan is nézhetett ki egykoron. Nagyon szép volt, két belső udvarral.
Már feltűntek a dombon, magasabban található templom romjai. 1618-ban gróf Erdődy Kristóf a falu feletti magaslatra Szent Katalin tiszteletére templomot és kolostort építtetett, melynek emeletnyi magas romjai ma is uralják a tájképet. A kolostorban kezdetben mintegy 50 ferences szerzetes élt. Több, mint 150 évi működés után, 1786-ban II. József rendelettel oszlatta fel a szerzetesrendeket, ekkor a kolostor is megszűnt. 1995 óta rekonstruálják.
Az impozáns romokat megcsodálták, a templom közelében tábortüzet is gyújtottak. A hely a sok látogatót látva, a turisták kedvenc célpontja lehet. Felemelő érzés volt megtekinteni ezt a számos régi történetet mesélő romokat – ha tudnának mesélni, mennyi mindent elmondanának nekünk...
Visszamentek a turistaponthoz, ahonnan a kék jelzést követték a továbbiakban. Itt volt az erdei vasútnak egy megállója, erről a még fel nem szedett, megőrzött sínek tanúskodnak. A turistaút a sínek mentén haladt tovább, lefelé. Innen lehetett látni, hogy a Katarínka milyen dombon van.
A Kis-Kárpátok erdeiben haladtak tovább, ahol minden barna volt a lehullott avar miatt. Hangulatos egy út volt. Az útjuk során további csoportokkal találkoztak és a sok levélben gázoltak. A levelek miatt az ösvényt nem lehetett látni, ezért a jelzéseket kellett követniük.
Kiérve az erdőből egy tisztáson, elkerített termőföldek mellett haladtak Jókő felé, ami már a lábuk előtt, a völgyben is feltűnt a számukra. A völgyet befedte a köd.
Jókő (Dobrá Voda) egy 800 fős község a Kis-Kárpátok északi részén, a hegyekel és erdőkkel övezett Jókői-völgy délkeleti részén fekszik. A Biáva (Blava) patak folyik át rajta. Németül Guttenstein vagy Gutwasser, latinul Bona Aqua. A települést az északi határában emelkedő hegyen épült vár neve alapján nevezték el.
A falu területén valószínűleg már a 9. században szláv település volt, később folyamatosan lakták. Írott forrásokban a 11. században tűnik fel először. Jókő községet szlovákul Dobrá Voda-nak (jó víz) nevezik, kitűnő hidegvízű forrásai után, melyek nagy számban fakadnak itt. 42-t ismernek e forrásokból. Köztük legnevezetesebb a templom melletti sziklából fakadó Biava-forrás, mely a Biáva-patak kútfeje.
A község temploma előtt egy kőoszlop áll, annak emlékére, hogy a Mátyás király hadai elől menekülő Svehla nevű cseh hadvezért a jókőiek elfogták, amiért Mátyás király a községet mezővárosi rangra emelte. Az ezzel járó kiváltságokat III. Ferdinánd, I. Lipót és III. Károly feltételesen megerősítette. A község egy 17. századbeli érdekes, községi birtokkönyvet őrzött meg.
A helység közelében, nyugatra a Szentháromság-kápolna áll, amelyet Paulovits György jókői lakos építtetett 1730-ban. A plébánia könyvtára egy érdekes kéziratot őriz, az efezusi Xenofonnak az efezusi Abrakomaz és Anthia példás szeretetéről szóló görög mintájának Fedor Gerzson által 1781-ben végzett magyar fordítása. A faluban élt és dolgozott Ján Hollý szlovák író, költő – a plébánia épületében található az emlékszobája. A település története szorosan kapcsolódik a felette emelkedő várhoz.
A falu Kisboldogasszony-temploma 1820-ban épült és előtte egy Mária-oszlop látható, az oszlop tetején a sasvári Madonna van. Mellette egy szép, rendezett park van. A faluból a piros jelzést követve kell tovább menni Jókő vára felé.
A Letérő a jókői várhoz (Odbočka k dobrovodskému hradu) turistapont elérése kicsit nehézkes, mert hirtelen emelkedik a terep, de könnyen teljesíthető. Kicsit hepehupás, homokos a talaj. Itt is találkoztak turistákkal. Innentől a piros várrom jelzést kell követni. Innen egyébként le lehet menni jelzésen egy Mariáš nevezetű forráshoz és a közeli hegyen található a zsidó temető. Pár méter után elérték a jókői vár szépséges romjait is.
Jókő várát a 13. században az Abáék építették. Első említése 1262-ben „Dobrawoda” alakban történik. Királyi vár, 1386-ban morva zálogbirtok. 1390-ben Zsigmond király visszafoglalta, 1394-ben hívének Stibornak adta. 1434-től ismét a királyé, 1436-tól a Guti Országh családé. Később több birtokosa is volt: Losoncziak és a Pálffyak többek közt. 1657-ben bővítették a várat. A 18. században Erdődy János még lakta, majd omladozni kezdett és villámcsapás is érte. 1830-ban még rabokat őriztek itt. A 19. században a Pálffyaké. Falai aránylag jó állapotban vannak, egy 360 m magas hegytetőn áll.
A várromok aljánál lehet olvasni a vár történetéről és megnézni, hogy nézhetett ki annó a vár. Itt sokat nem időztek, mert már közeledett a 4 óra, amikor már lassan esteledni, sötétedni kezd ilyenkor. S az erdőben ez még korábban bekövetkezik.
Visszamentek a letérő turistapontjához, ahonnan a piros jelzésen folytatták tovább az útjukat. Ez az út egy idő után sziklás terepbe ment át, amikor egy hegyre tartottak felfelé. Elérték a Skálie nevezetű turistapontot, ahonnan a kék jelzésen folytatták a bejárást.
Innentől ismét a barna levelek között gázolva közlekedtek tovább. Néha kidőlt fák és völgyek váltották egymást. A Hradište pod Vrátnom, rázc. s modrou nevű turistaponttól a zöldön mentek tovább Harádicsba. Még szürkület előtt beértek a célállomásra. A falu elején jó pár szép házzal találkoztak.
Harádics (Hradište pod Vrátnom) egy 670 fős település a Szenicei járásban, mely 1899-ig Hradist néven szerepelt, németül Hradisch. 1262-ben említik először, a pápai tizedjegyzék 1332-ben már említi a falu templomát. Lakói mészégetéssel, hímzéssel, olajpréseléssel foglalkoztak. Birtokosa a Pálffy család volt. A faluban található egy Mihály-malom, mely műemlék. A falu gazdag népi hagyományokkal rendelkezik.
A faluba érkezve elhaladtak két szobor mellett, majd a községi hivatal kivilágított épülete mellett. A falu címerében szerepel Szent Márton püspök, aki az 1631-ben épített templom védőszentje. A bejárást a buszmegállónál fejezték be. Előtte egy áldástosztó Krisztus szobor látható az alatta fekvő sebesült katonával, mely egy világháborús emlékmű.
Mivel volt még idejük a busz érkezéséig, ezért felmentek a dombon található templomhoz, ahol a temető is van. Misekezdés előtt voltak, így a templomba is bemehettek, ahol a főoltár Szent Márton püspököt ábrázolta.
Visszamentek a buszmegállóhoz, ahonnan kissé elfáradva, de sok élménnyel gyarapodva és közel 25 kilométer megtétele után Pozsonyon keresztül tértek haza otthonaikba.
