A zarándokcsoport

Buszos zarándoklat Alsóbodokra, az Isten szolgája, Esterházy János Emléknapra

Az Isten szolgája, Esterházy János emléknapra, Alsóbodokra, gyüjtőautóbusz indult 8:15 órakor, a koronavírus-járvány elleni védekezés szabályainak betartásával /szájmaszk, kézfertőtlenítés/, Dercsikát, Bakát, Bőst, Dunaszerdahelyt és Galántát érintve. Az út során közösen imádkozták el a rózsafüzér-imát és énekeltek.

A zarándokközpontba való megérkezés után sor került a regisztrációra és egyben a szervezők részéről a felhívásra a Covid -19 vírus elleni óvintézkedések betartására, majd 10:45 órakor kezdetét vette a mártír gróf újratemetésének 3. évfordulója alkalmából megrendezett szabadtéri emlékünnepség, amely az idén a járvány miatt, szűkebb körben zajlott.

A zarándokközpont elmúlt évéről tartott beszámolót ifj. Dr. Csámpai Ottó, a zarándokközpont igazgatója, aki elmondta, hogy az elmúlt év folyamán is több ezer zarándok, látogató rótta le a kegyeletét a kápolnánál, az egyes emlékhelyeknél és fejlődött az Esterházy János múzeum is. Az emléknap alkalmából sikerült kiadni a zarándokközpont mindennapjairól és Esterházy János életéről és tanúságtételéről szóló füzetet, melyeket meg lehetett vásárolni még Molnár Imre történész könyvei mellett.   

Puss Sándor jezsuita szerzetes ismertette a szeptember 11.-i Ifjúsági Lelkinap fontosságát, ami virrasztással, beszélgetéssel, keresztútjárással teljesedett ki.

Ezután következett az előzetes vetítése “Az örökség“ c. dokumentumfilmnek, amely az Esterházy család drámáját mutatja be.

Felléptek a zoboraljai hagyományőrző csoportok:a Pogrányi Nagyharang, a Nyitragesztei Téliződ női éneklőcsoport, az Alsóbodoki női éneklőcsoport, közben a déli harangszónál a jelenlevők közösen imádkozták el az Úr angyala imádságot.

13:00 órától a zarándokok végigjárták a Hűség keresztútját, Esterházy János hűségéből merítve a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna felé vezető stációknál.  Az egyes állomásoknál az imák szövegét a hagyományőrző csoportok tagjai olvasták fel. A keresztutat Balga Zoltán atya, a prágai  magyar hívek lelkipásztora vezette. A keresztút után a zarándokoknak lehetőségük volt kisebb csoportokban leróni a kegyeletüket Isten szolgája, Esterházy János és a zarándokközpont megálmodójának, Paulisz Boldizsár sírjánál, betérni imára a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnába, ahol Földessy László szép vallási énekeket játszott el pánsípon. Lehetőség volt a kápolna mellett szentgyónáshoz járulni.

Délután 14 órától került sor beszámolóra tanúságtétellel: Isten Szolgája, Esterházy János boldoggá avatási folyamatáról. Tanúságtétellel szolgált Balga Zoltán, a prágai magyar misszió plébánosa és Piotr Bess lengyel szobrász, aki gondolatait levélben küldte el. A lelki program alatt a zarándokok megtekinthették a színpad előtt az Imádkozó Esterházy öntvényt, amelyet Piotr Bess ajánlott fel a központnak és meghallgathatták az Arcanum Ifjúsági kórus szép énekeit. 

A program a szentmisében csúcsosodott ki, amely az Isten Szolgája Esterházy János és a mellette szenvedett magyar és szlovák vértanú papok boldoggá avatásáért, a közép-európai népek megbékélésért lett felajánlva. A szentmisét Puss Sándor, jezsuita szerzetes celebrálta. A szentmisét élő adásban közvetítette a magyar és a lengyel televízió. Homíliaként felolvasták Márfi Gyula, nyugalmazott veszprémi érsek levelét, aki a koronavírus járvány miatt nem érkezhetett meg személyesen Alsóbodokra. Levelében arról  írt, hogy Esterházy Jánossal kapcsolatban két erényt tart kiemelkedőnek: az egyik az igazságosság, a másik pedig a szeretet. Ezekhez járult még a hősies bátorság, a kereszt vállalása, a szülőföld iránti szeretet, miközben nem volt sem fajimádó, sem fajgyűlölő. A szentmise előtt és után sor került az Esterházy emlékplakett átadására. Posztumusz díjat kapott Tóth Klára és Buják Vince, hagyományőrző fafaragó-művész, emlékérmet vehetett át Rastislav Kočajda építész, a zarándokközpont tervezője.

Alsóbodokra Marek Jędraszewski, krakkói érsek, metropolita is elküldte Esterházy Jánosról írott üzenetét. Az érsek hangsúlyozta, a V4-ek országainak és a híveknek is szükségük van egy olyan patrónusra, akinek igéje igen-igen, nem-nem volt és akinek az életpéldája sok keresztényt megszégyeníthet. Ne vesszenek el azok az értékek, amelyekért ő életét adta.

A szentmise után a zarándokok lelkiekben gazdagodva, Isten Szolgája, Esterházy János tanúságtevő életéért Istennek hálát adva, imádságos lelkülettel tértek haza. A buszos zarándoklaton 23 zarándok vett részt.