Bejárás Nyékvárkony és Eperjes között

Nyékvárkony után a kanális partján

2016. szeptember 2-án, pénteken reggel Méhes Richárd elindult Nyékvárkonyba, hogy bejárja a majdani Tallósi zarándokút egy részét, Nyékvárkonytól Tallósig, amin idén a tervek szerint a tallósi Szűzanyához fognak zarándokolni.

Sajnos a helyi atyát nem találta otthon, így a nyékvárkonyi Szent Jakab-templomtól ezek után elindult a kanális mentén a munkazarándoklatra megvalósítására. Az időre nem volt panasza, hiszen eléggé meleg volt, a táj is a szép arcát mutatta. A kanális mentén haladva néha találkozott békésen úszkáló hattyúkkal és csendesen halászó horgászokkal. A 4-es kanális után elérte Pódatejedet, melynek egyik utcáján keresztül és a bicikliutat követve átment Hegyétére. A hegyétei kultúrházat és a temető érintve Balázsfára ért, amin keresztülmenve Nagyudvarnokban kötött ki. Földúton érkezett meg Kisudvarnokra, ahonnan a bicikliúton, egy földúton folytatta az útját Dunatőkés felé. A régi tőkési kanálison átkelve kis idő után beért a faluba. A szövetkezet felé haladva érte el a Tőkési-Duna-ágat, aminek megcsodálhatta szépségét és érezhette levegőt is felfrissítő hidegségét. Halásztavak mellett elhaladva érte el Pozsonyeperjest. A hídon keresztül kelt át a Kis-Dunán. A katolikus templom után folytatta az útját a zarándokút tervezete alapján. A temető után ki kellett mennie a forgalmas, kamionokkal is járt főútra. A térképen jelzett földút egy darabkáját megtalálta. Az földút kicsit be volt nőve és mellette tökföld volt, itt-ott napraforgó földekkel. Egy idő után elfogyott az út, s nem tudott továbbmenni.

Végül arra jutott, hogy visszamegy Eperjesre és onnan pedig haza busszal. Látta a tallósi templomot is, de mégis olyan messze volt... Jelenleg arra jutott, hogy a zarándoklatot nem fogja megszervezni, mert Eperjes és Tallós között nem talált utat, s a zarándokokat nem fogja kivinni a forgalmas, veszélyes főútra.