2. zoboralji gyalogos zarándoklat Kistapolcsányba

A 2. zoboralji gyalogos zarándoklaton a lipicai lovak is megnézték a zarándokokat

Az idei zoboralji gyalogos zarándoklat az előzőtől abban különbözött, hogy most 3 napos gyalogos zarándoklat előzte meg a tavalyi programot. Így a 2. zoboralji gyalogos zarándoklat Kistapolcsányba 2016. július 14. és 16. között valósult meg. A zarándoklat előtt nagy esőzések voltak, főleg hajnalban, ami még kora reggel is tartott, de az indulásra elállt az eső.

14-én, csütörtök reggel zarándokok gyülekeztek a nyitrai vasútállomásnál, ahonnan közösen a városi autóbusszal indultak el a Zobor tövében található szanatóriumig. A szanatórium parkjában 8 zarándok találkozott egymással, hogy együtt, egy egységet alkotva induljanak útnak Kistapolcsányba. A zarándoklat nemzetközivé vált azáltal, hogy rajta 2 magyarországi zarándok is részt vett – egy székesfehérvári és egy Veszprém mellőli, nemesvámosi. A zarándoklaton rajtuk kívül érsekújvári, zsérei (most már Ipolyságon tanító) zarándok, valamint nyitraiak és egyházgelleiek is részt vettek. Patay Péter, a zarándoklat szervezője és a Via Mariae elnöke üdvözölte a zarándokokat, pár szót szólt a Mária Útról és zarándoklatról, majd a zarándokok bemutatkoztak egymásnak és útra keltek.

Az út során megálltak kicsit a Szórád-forrásnál, ahol friss vizet lehet vételezni. Szép erdei utakon, sziklákon átkelve érték el a Pyramídát, az adóvevő tornyot, amely mellett a millenniumi emlékmű talapzata is látható volt. Innen szép kilátás nyílott a városra, amit elég gyakran egy-egy felhő megzavart. A Zobor-hegy legmagasabb pontját innen még egy kis gyaloglás után érték el. Ezután a zarándokok lementek Alsócsitár 900 éves falucskába, ahol Csámpai Norbert atya szentmisét mutatott be nekik és a helyi híveknek. A mise után helyi hívek megvendégelték a zarándokokat, majd pedig a polgármesternő meghívására átmentek a Községi Hivatalhoz, ahol meg tudták tekinteni Kodály Zoltán emléktábláját és az emlékhelyen elénekelték A csitári hegyek alatt című népdalt megemlékezve a zeneszerzőről és népdalgyűjtőről, valamint a zoboralji gyűjtéséről. Maga a helyi templom is most volt 230 éves. A polgármesternő az emléktáblánál mesélt a faluról is.

Alsócsitárról már a Vámosszabadin szolgálatot teljesítő atya is velük tartott. Innen busszal mentek tovább Gímeskosztolányba. Felmentek a falu csodálatos, román kori templomához, amit a felújítás miatt csak kívülről tudtak megtekinteni. Leültek a kinti padokon és az atya jóvoltából elmélkedést hallhattak a zarándokok a Tábor hegyével kapcsolatban. Szép kilátás nyílik innen Gímes várára is, ahova az útjuk tovább vezetett. Gímes romos vára különleges élményben részesítette a zarándokokat. A várnál nagy szél tombolt, de a látvány csodás volt. A zarándokok napsütésbe, rózsafüzért mondva érkeztek meg a szálláshelyükre.

Másnap reggel az atyával együtt 10-en indultak útnak, volt egy becsatlakozó pénteken. Kisaranyoson a sekrestyésnek és a helyi atyának köszönhetően Norbert atya szentmisét mutathatott be a templomban. A faluból 3-an elmentek busszal a következő szálláshelyre. A többiek gyalog folytatták az utat. Egy hegyen kellett átkelniük, a tetejéről csodás látvány nyílt a hegyekre. Itt halt meg egy galgóci partizán, amire egy tábla és egy oltár emlékeztet. Ezen a napon folyamatosan sütött a nap. Beértek Kicő faluba, ahol az aznapi szálláshelyük volt bebiztosítva.

A Kármelhegyi Boldogasszony napján, 16-án, szombaton borús időben indultak útnak. Mire a Hrussó várhoz értek már sűrűn szemerkélt az eső, így fedett helyre mentek. Néhányan a nagy szél és eső ellenére megnézték a várat. Egy kis várakozás után megérkeztek a busszal ide érkezett zarándokok, akik az utolsó napra csatlakoztak a zarándoklathoz (úgy mint tavaly). Az eső ellenére 30 vagy 40 zarándok érkezett fel a várhoz. Egy kis köszöntés után az atya vezetésével elindultak a vártól Kistapolcsány irányába. Az erdőbe érve már nem érezték, hogy esne az eső. Az út során közösen rózsafüzért mondtak, amit Norbert atya elmélkedései gazdagítottak. Mikor kiértek az erdőből, már elállt az eső. A lovas tanyánál a lovak sokasága odafutva üdvözölte a zarándokokat. Nagy élmény volt ez a zarándokoknak, itt készült egy közös kép is. Továbbhaladva rájött az eső, ami egészen a Mária kegyhelyig követte őket. A búcsúba megérkezve Peti elbúcsúzott a zarándokoktól, akik ezek után részt vettek a magyar keresztúton, mely során végig esett az eső, és a magyar szentmisén, amire idén is a templomban került sor. A templom megtelt hívekkel. A szentmisét idén Durco Zoltán atya mutatta be Molnár Tamás és Srankó László paptársával együtt. A szlovák szentmise idén az eső miatt szintén a templomban volt megtartva.

A zarándokok szép szentmisén vehettek részt, mely során lelkiekben tovább gyarapodtak, majd pedig mindenki hazaindult.