beszélgetés a máriavölgyi zarándokutat megjárt Dőry Magdolnával 2014. 10. 16.

„Szeretetben, békességben" – beszélgetés a máriavölgyi zarándokutat megjárt Dőry Magdolnával

A hét végén ért véget a hagyományos máriavölgyi zarándoklat. Idén a Székesfehérvárról érkezett Farkasné Dőry Magdolna is végigjárta az utat. Ígéretünkhöz híven beszámolunk kilencedik zarándokútjáról. Mint mondta, élete egyik legjobb döntésének tartja, amikor 2011-ben felnőtt megtérőként elkezdett zarándokolni. 

Miért döntött úgy három évvel ezelőtt, hogy útnak indul?

2014. 10. 11.

Máriavölgyi zarándoklat, vagy ahogy a barátom nevezte: 1. csallóközi gyalogos zarándoklat Bacsfáról Máriavölgybe

A Via Mariae polgári társulás második hosszabb gyalogos zarándoklata Máriavölgybe irányult. E régen a pálosok által gondozott kegyhely nagyon népszerű és gyakran látogatott volt a magyarok által. Az utóbbi években már hagyománnyá vált, hogy a Remény szlovákiai magyar katolikus hetilap hasábjain meghirdetik a magyar hívek közös zarándoklatát. Ilyenkor a dél-szlovákiai egyházközségekből több ezer hívő érkezik papjaival, hogy részt vegyen a Lourdes-i barlangnál bemutatott szabadtéri szentmisén. Maga a kegyhely nagyon szép helyen fekszik, a Kis-Kárpátok oldalába ékelődve.

Gyalogos zarándoklat a fehér barátok nyomában 2014. 10. 06.

Gyalogos zarándoklat a fehér barátok nyomában

Részt venni gyalogos zarándoklaton mindig különleges feladat, de annál még különlegesebb érzés. Az utóbbi években reneszánszát kezdi élni az évszázados hagyományokkal rendelkező búcsújárás ezen formája. A zarándoklás a teljesítménytúra összekapcsolásával a lelki elmélyülés, az Istennel való találkozás lehetőségét nyújtja. Egy ilyen zarándoklat élményeivel lettem én is lélekben gazdagabb az ősz folyamán.                                                                                               

2014. 10. 05.

Gyalogos zarándoklat a Fehér Barátok Nyomában

2014 október elején (3-5.) negyedszer szervezte meg a Magyar Pálos Rend Budapest és Márianosztra között Pálos 70 elnevezéssel azt a programot, mely ötvözi a hagyományos zarándoklat, a teljesítménytúra és a kirándulás sajátosságait. A klasszikus zarándoklat – Fehér barátok nyomában elnevezéssel – három nap alatt jutottak el a zarándokok Márianosztrára. E zarándoklaton Patay Péter, a Via Mariae polgári társulás elnöke is részt vett.

2014. 09. 18.

Bejárások a máriavölgyi zarándokúton, Grassalkovich palota-Mélyút-Kamzík

2014. szeptember 18-án Méhes Richárd szükségesnek érezte, hogy az 1. máriavölgyi zarándoklat előtt bejárja és GPS készülékkel felmérje a köztársasági elnök palotája és a Zerge-hegy közti szakaszt, érintve a Mélyúti kegyhelyet is.

2014. 09. 09.

A pozsonyi Blumenthal és a Mélyúti kegyhely meglátogatása

2014. szeptember 9-én megtörtént két pozsonyi búcsújáróhely meglátogatása, mely során el lehetett gondolkodni, hogy melyiket hogy lehet bevonni a zarándokútba.

A gyalogos zarándoklat résztvevői 2014. 09. 06.

Felélesztettük a régi hagyományt, avagy Gyalogos zarándoklat Bacsfa-Szentantalra a Kisboldogasszony-főbúcsúba

Elődeink sokat zarándokoltak gyalog a szentantali búcsúba, hiszen akkor nem volt ennyi autó és gépjármű az utakon. A búcsúkba a falukból tömegek indultak útnak, hogy megérkezve a Szűzanyához, köszöntsék őt és a lába elé helyezzék gondjaikat, bánatukat, örömüket és hálájukat. A zarándokokat lovas kocsik kísérték, hogy a táskákat ne kelljen cipelniük az egész út során és a fáradtak is meg tudtak rajta pihenni.

2014. 08. 20.

Szent Jobb zarándoklat a felvidéki Mária úton

Az idei, 2014-es Szent Jobb zarándoklat egyik ága érintette Szlovákia területét, mivel az idei zarándokok a lengyelországi Czestochowából indultak és számos kegyhelyet érintve augusztus 20-án érkeztek meg Budapestre, hogy részt vegyenek a hagyományos Szent István-napi ünnepi szentmisén és körmeneten, melyre a budapesti Szent István-bazilika előtt került sor.

2014. 07. 06.

Krisztus Öt Szent Sebe zarándoklat Márianosztrára

Márianosztra pálos Mária kegyhelyére az Irgalmas Jézus Öt Szent Sebe főbúcsú alkalmával gyalogos zarándoklatot szervezett a Via Mariae polgári társulás. A zarándoklatra 2014. július 4. és 6. között került sor, a zarándoklat Érsekújvárból indult. Az eseményre Török Andrásnál lehetett jelentkezni, a több mint 70 kilométeres táv során a zarándokok két helyen, Kürtön és Ipolyszalkán hálózsákos szálláson szálltak meg.

2014. 06. 23.

Bejárások a máriavölgyi zarándokúton, Pozsony-Máriavölgy-Pozsony

2014. június 23-án Méhes Richárd útnak indult, hogy bejárja a Pozsony-Máriavölgy szakaszt. Katona Pál, a MUTKE koordinátora javaslatára egy másik utat is megnézett Máriavölgybe, de ezt visszafelé teljesítette, tehát gyalog érkezett vissza Pozsonyba és így több mint 30 kilométert ment le ezen a napon.