02) Pálosok Útja

(Márianosztra) – Ipolyszalka (Salka) – Bény (Bíňa) – Kürt (Strekov) – Udvard (Dvory nad Žitavou) – Érsekújvár (Nové Zámky) – Gúta (Kolárovo) – Nagymegyer (Veľký Meder) – Bős (Gabčíkovo) – Dercsika (Jurová) – Egyházgelle (Holice) – Bacsfa-Szentantal (Báč) – Somorja (Šamorín) – Gútor (Hamuliakovo) – Dénesd (Dunajská Lužná) – Pozsony (Bratislava) – Máriavölgy (Marianka)

 

A vastag betűkkel jelzett helyek Mária búcsújáróhelyek és egyéb kegyhelyek!

Képes-térképes bemutató

Látnivalók
  • Ipolyszalka tájháza (Salka)

    A Börzsöny tövében a Burda-hegység lábánál, ahol az Ipoly, az öreg víz már majdnem a még öregebb Dunába torkollik, a falu szívében áll egy kék színre pingált kedves kis ház, Ipolyszalka tájháza.

    Ipolyszalka azért különleges, mert Szlovákia magyarlakta területén szinte egyedülállóan egész évben nyitva tart, és nehezen tudnék olyan hétvégét találni, hogy a tájház dolgozói otthon pihengetnének. Vagy úton vannak, és termékeikkel az alsó Ipoly mente népi kultúráját népszerűsítik, vagy otthon, saját épületükben van rendezvényük. Igen gazdag a kínálat, sok gyerek itt tanult meg kenyeret sütni, házi savanyúságot, befőttet, igazi gyümölcsszörpöt, lekvárt készíteni, fát faragni, kosarat fonni, csuhéból játékot formázni, meg még vagy ezerféle dolgot! S míg ezeket készítették, közben mesét hallgattak, népdalt tanultak, ősi mesterségek trükkjeit, fogásait lesték el mesterektől. Egy kihalófélben levő tudásba nyertek betekintést.

    Ipolszalka tájháza egy 120 évvel ezelőtti parasztportán áll, ezt a vályogból épített házat újította fel 2003-ban az Ipoly Menti Kulturális és Turisztikai Társaság, amelynek vezetője Dikácz Zsuzsanna.

  • A kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve Udvardon (Dvory nad Žitavou)

    A kitelepítettek és meghurcoltak emlékművét, Lebo Ferenc szobrászművész alkotását, 1996 szeptemberében avatták fel az Érsekújvári járás egyik legnagyobb községében, Udvardon.

    A magas oszlop tetején nyitott tenyér látható, benne egy emberi szem. Az arany színnel bevont szem arra inti az emlékezőket, hogy ne felejtsék el a történteket. Az emlékmű körüli, kőkockákkal kirakott járdában lévő márványtáblákra annak a hatvannégy községnek a nevét vésték fel, ahová udvardi lakosokat telepítettek ki.

    Az alkotás a beneši dekrétumok alapján, 1946 és 1948 között kitelepített, illetve meghurcolt százhatvan udvardi magyar lakosnak állít emléket.

    Az emlékmű a felújított körgyűrű és a szakiskola közelében áll. A szobrot a Mérföldkövek címmel megrendezett országos találkozó résztvevői is megkoszorúzták a közelmúltban, a szlovákiai magyar helytörténészek találkozóját évek óta Udvardon tartják.

  • A lakszakállasi református templom (Sokolce)

    A mai Lakszakállas község két falu egyesüléséből keletkezett. Az egyiket, Túriszakállast 1268-ban említi egy oklevél a komáromi vár birtokaként Zakalus néven, s említi Szent Mihály tiszteletére emelt templomát is. Fontos megemlíteni, hogy egy 1460-as oklevélben Egyházas-Szakálos néven szerepel (az Egyházas előnév utalhat arra, hogy több falu plébániatemplomaként épült meg már az egyházszervezet létrehozása idején). Később a Gömörből ide költözött Thúry családról kapta előnevét. A másik falu neve először 1332-ben Lak néven fordul elő. A több falu nevében előforduló szakállas szó a halászóhelyet jelölő szákállás szóból alakult.

    Az első román kori templom, alaprajza szerint bizonyára a korabeli példákat követte: félköríves szentély, téglalap alakú hajó, a nyugati homlokzaton torony. Az eredeti templom nagy mértékben megrongálódhatott, mert van adatunk arról, hogy a 14. században szinte teljesen újjáépítették.

    A 15. században történt a legjelentősebb átalakítás későgót stílusban. A hajót meghosszabbították (a 13. századi templom néhány falmaradványa a karzat oldalában előkerült), és hozzáépítettek egy háromszög-záródású szentélyt. Ezt nagyon szép csillagboltozattal fedték be. A boltozat bordái nagyon szépen díszítettek, stilizált gyámköveken nyugszanak. Különös figyelmet érdemel a pasztofórium, a szentségház. A szentély ablakait csúcsos ívű, lángnyelves kőrácsok díszítik. A szentélyt a hajótól gótikus, vagyis csúcsíves diadalív választja el.

    A templomot a hitújítás idejétől a reformátusok használják. Egy 1825-ös átalakításkor jegyezte föl az akkori lelkipásztor, Tóth Dániel, hogy a szentély falán a mészrétegek alól freskótöredékek bukkantak elő, ezeket azonban nem bontották ki, hanem újból lemeszelték.

    1936-ban a műemlékvédő hivatal felügyelete alatt restaurálták a templomot. A nyugati fal belső oldalán betonkarzatot építettek, a hajó falaiba pedig a szentély gótikus ablakainak mintájára hasonlító ablakokat építettek be. A legnagyobb változást a magas torony építése okozta. 

    A lakszakállasi templom gótikus jellegét máig megőrizte.

    Forrás: Kovács László - Görföl Jenő: Középkori templomok Komárom, Esztergom, Bars és Hont vármegyében - MEDIA NOVA M a Nap Kiadó 2017

  • A bősi tájház (Gabčíkovo)

    A bősi tájházat 1985-ben nyitották meg. A huszadik század elején épült parasztház udvara ma is számos kulturális rendezvénynek ad otthont. A tájházban gazdag néprajzi gyűjtemény található.

    Több csallóközi városban és községben is működik tájház, ahol bemutatják a gyerekeknek, hogyan éltek és dolgoztak az előző nemzedékek tagjai, milyen eszközöket használtak és hogyan rendezték be a házakat. A tájház berendezése az adott régióra jellemző foglalkozásokat is bemutatja.

  • Bacsfa-Szentantal – Vérkönnyező Boldogasszony csallóközi búcsújáróhelye (Báč)

    Bacsfa-Szentantal (Báč) a Csallóközben, a Dunaszerdahelyi járásban és a Nagyszombati kerületben található. Somorjától 5 kilométerre, a Duna-csatorna mellett. Ez a Vérkönnyező Boldogasszony csallóközi búcsújáróhelye.

    Első temploma Szent György tiszteletére volt felszentelve. A Szent György úti templomocskát 1852-ben lebontották rozzant állapota miatt.

    A ferencesek templomát Lippay György érsekprímás építette1677-ben. II. József elűzte a ferenceseket e helyről, ezután a kolostort magtárnak, a templomot pedig szénaraktárnak használták. I. Ferenc viszont 1811-ben visszahívta a ferenceseket.

    1684-ben Maholányi báró családja egy Szent Antal szobrot állított a templom és a kolostor előtt lévő tágas területre. 1724-ben a templomot Ghyllányi György tinini püspök szentelte föl Páduai Szent Antal tiszteletére (eddig csak megáldva volt és nem volt felszentelve). A templom főoltárát gróf Apponyi György emeltette 1782-ben. Maga a kripta, vagyis a templom alatti sírbolt az Apponyi család temetkező helye. A főoltár nagy képe Páduai Szent Antalt ábrázolja. Alatta foglal helyet a kegykép, ami miatt a templom zarándokhely.

    A szentantali kolostor kezdettől fogva az egész Csallóköznek kedvelt temploma volt. Szent Ferenc ünnepén, Szent Antal napján, de különösen a porciunkulai búcsún (augusztus2.) olyan tömegesen jöttek a hívek, hogy kérni kellett gyóntatókat a közelben lévő kolostorokból is.

    A szomszéd községben, Doborgazon, történt 1703-ban, hogy egy Liszkay Márton nevű parasztlegény ökrös szekérrel akart a mezőre menni, de szerencsétlenül lépett fel a szekérre, leesett és a szekér keresztülment rajta. Nem tört el egyetlen tagja sem, de súlyos belső sérülést szenvedett, és fél évig feküdt. Ez idő alatt nem tudta mozdítani a végtagjait. Miután látta, hogy az orvosok nem tudnak rajta segíteni, a Boldogságos Szűzhöz fordult segítségért. Megfogadta, hogy képet festet, ha betegségéből kigyógyul. Betegsége csodálatos módon jobbrafordult, s hamarosan meggyógyult. Egy pozsonyi festővel megfestette a Boldogságos Szűz képét. A fogadalmi képet a főoltár háta mögött felfüggesztették a falra. A kép nem volt művészi alkotás, de a Szent Szűz alakja olyan gyengéd volt, hogy mindenkinek elnyerte a tetszését.

    A Boldogasszony kegyképe 1715. június 19-én hajnali 5 órakor, 20-án hajnali 3-4 óra között, 21-én déli 12 órakor, majd 23-án hajnali 4-5 óra között véres könnyeket hullatott. A csodás dolgot csakhamar megtudta az egész környék, s tódultak az emberek a templomba, hogy láthassák a Szent Szűz csodás képét. A vércseppeket kehelykendőkkel felitatták. A kegyképet az egyházi vizsgálatok során egy szobában elzárva tartották, lepecsételve a zárat. Egy nap este a laikus testvér nem tudta megmutatni a képet a templomba érkező három asszonynak, mivel az már el volt zárva. Amikor elment a szoba előtt, ahol a kegykép volt elzárva, meghajtotta fejét és így felsóhajtott: „Édes Szűzanyám, minek zárkózol el az emberek szeme elől, mikor annyi buzgó lélek kíván látni és buzgón óhajt tisztelni! Könyörülj, kérlek rajtunk!”

    Ezután a főoltár felé nézett, s a bámulattól majdnem összeesett, mert ott látta a főoltáron a csodás képet. A szoba ajtaja viszont le volt pecsételve és zárva volt és a képet sem találták a szobában.

    A csodás képet az érsek engedélye után kitehették nyilvános tisztelésre. XII. Kelemen pápa 1737-ben teljes búcsút engedélyezett a csoda évfordulóján és ezt a búcsút örök időkbe kiterjesztette.

    A képről a vérnyomok az idők folyamán eltűntek, mert a búcsúsok annyiszor érintették a képekkel és olvasókkal, hogy lekoptatták nemcsak a képről, hanem még a rámáról is a nyomokat. A sírás vérkönnyeit egy kendőcskében gyűjtötték egybe, s ezt az ereklyét máig is őrzik. A búcsú napján ez az ereklye ki van téve mise után közszemlére a főoltárra, és hódoló csókra. A zarándokok az oltárt megkerülve vonulnak az ereklye tiszteletére.

    A ferencesek elűzését követően (1951) a kolostor papi internálótábor volt. Akadályozták a búcsúk megtartását. A búcsújárások főként az 1980-as évek végétől és a rendszerváltás után újultak meg a mai formájukban.

    A szentantali búcsú napja szeptember 8.-a, Kisboldogasszony ünnepe, illetve a következő vasárnap. De minden Mária ünnepet ünnepélyes keretek között megtartanak, amelyre várják a zarándokok érkezését.

     

     

  • A somorjai Pipagyújtó emlékhely (Šamorín)

    A Pipagyújtó-emlékmű a felső-csallóközi város történelmének jelentős mementójára emlékeztet: az 1848-49-es szabadságharc idején több katonai ütközet színhelye volt Somorja környéke. Az 1849. május 12-én megvívott harc tette híressé a város határában álló Pipagyújtó csárdát. Az ütközetben hét magyar honvéd meghalt, és a csárda is megsemmisült.

    Az egykori csárda helyén levő ligetben áll ma a Pipagyújtó-emlékmű és a csatában elesett harcosok sírkertje.

  • A somorjai városháza (Šamorín)

    Reneszánsz stílusban épült az egykori járási székhely városi hivatala. A századok során több fontos tanácskozás zajlott az épületben. Gyakran egyeztettek itt a csallóközi nemesek, és előfordult, hogy Pozsony vármegye választmánya is Somorján tárgyalt. A 20. század húszas éveiben Szőnyi Endre műépítész tervei alapján egy szinttel bővítették az épületet.

    A városháza pincéjében fogda működött. Az épületet többször átépítették, a 19. század végén egy tűzvész elpusztította a tetejét.

    A városháza tanácstermében őrizték a 17. században készült A somorjai tűzvész című értékes festményt, amelyet a Somorjai Önkéntes Tűzoltó Testület restauráltatott.

  • Szent István szobra Somorján (Šamorín)

    A városi művelődési központ előtt, a Szent Istvánról elnevezett téren áll az első magyar király szobra. A somorjai Immortal Polgári Társulás az ezredfordulón állíttatott életnagyságú szobrot Szent Istvánnak.

    A hagyományos Szent István Napokon augusztus 20-án minden évben ünnepélyes megemlékezést tartanak a városban, és megkoszorúzzák az emlékművet.

    Az évek során megrongálódott szobrot 2014-ben újíttatta fel a társulás. Az alkotó, Mag Gyula szobrász javította ki a mű hibáit. Az alkotás koronával a fején, trónon ülve, kezében kardot és az országalmát tartva ábrázolja az első magyar uralkodót. A talapzaton látható Szent István monogramja, amely az 1001-ben keltezett Pannonhalmi Alapítólevélről vált ismertté.

    A Magyar Elektronikus Könyvtár az oklevélről azt írja, Szent István adományozta a pannonhalmi Szent Márton-monostor számára, a somogyi tizedeket és a Monte Cassino monostorával azonos kiváltságokat adott a monostornak. Felszentelésekor megkapta a monostorhoz tartozó falvakat és a pozsonyi vám harmad részét.

  • A pozsonyi vashonvéd másolata Gútorban (Hamuliakovo)

    A pozsonyi vashonvéd Rigele Alajos pozsonyi szobrász elpusztult, eredetileg fából készült szobra volt Pozsonyban. A szobor másolata ma Gútorban látható.

    A pozsonyi vashonvéd egy fából faragott, honvédet ábrázoló szobor volt, amely az első világháború idején a hadirokkantak segélyezését célul kitűző országos mozgalom legelső megtestesülése volt a Magyar Királyságban. A nemes ügyet támogató adományozók emlékül kis vasszöget üthettek a szoborba, amely így nyerte el vasborítását.

    Rigele Alajos szobrászművész alkotását 1915. május 23-án avatták fel a színház előtti téren. A szobor fölé később pavilont emeltek. Az Áldozatkészség szobrának pozsonyi kezdeményezője Szapáry Ilona grófnő volt. Az összegyűlt adományokat a helybéli Invalidusotthon támogatására fordították. Az első világháború után, 1919-ben a megszálló csehszlovák hatóságok a szobrot eltávolíttatták és megsemmisíttették.

  • Az érsekújvári Szentháromság-kápolna

    Érsekújvárban a kórházba vezető út mentén áll a Szentháromság-kápolna. Naponta több százan haladnak el mellette, mégis kevesen tudják, hogy a város legrégebbi temetője helyén épült. 

    A régi temetőt 1872-ben számolták fel. A kis dombon lévő kápolnát Skultéty Jakab uradalmi gondnok építette. 

    A kápolnában nyugszik Lauro István pap, Flenger Mihály érsekújvári kereskedő, a lányiskola alapítója, valamint Anton Bernolák érsekújvári esperes, a szlovák irodalmi nyelv első megalkotója, aki 1797 és 1813 között tevékenykedett a városban. 

    Fábián János érsekújvári plébános emléktáblát helyezett el a kápolnán az itt nyugvók tiszteletére, majd 1923-ban szlovák nyelvű emléktábla került a kápolna falára. A környéket 1977-ben teljesen felújították, később parkosították.